William Basinski amerikai zeneszerző elsősorban repetitív felépítésű, önmagukba gyakran visszakanyarodó ambient szerzeményeivel tett szert világhírnévre. Mentorainak többek között Steve Reich-ot és Brian Enot tekinti, az ő életművük jótékony hatása rendre tetten érhető munkáiban. Noha 1958-ban látta meg a napvilágot, debütáló albumával csupán 40 évvel később, 1998-ban került be a nemzetközi vérkeringésbe, a kritikai elismerést pedig a 2002-es The Disintegration Loops című, utólag négy felvonásosra bővített kvadrológia hozta meg számára. A projekt készítésekor Basinski régi, jócskán elhasználódott magnókazetták tartalmait szerette volna digitalizálni, ami sikerült is, azonban a beolvasási eljárás miatt felvétel után a szalagok végleg tönkrementek, ezért szellemük már csupán a digitális változatban kísérti a hallgatókat.

 

A lemez keletkezési körülményeinek kuriózuma, hogy a produkciós folyamatot a művész éppen 2001 szeptember 11.-én reggel fejezte be a WTC felé néző New York-i lakásában, így premier plánból tekinthette meg a repülőgépek becsapódását és a tornyok romba dőlését. Érdekesség, hogy ekkor barátai is éppen nála tartózkodtak, a kis csapat tehát a ház tetejéről követte végig a nap eseményeit, a felemelőnek semmiképpen sem mondható zenei aláfestést pedig a frissen elkészült Disintegration Loops szolgáltatta. Ahogyan az esti órákban a napsugarak ereje fokozatosan megtörni látszott, Basinskiék felállítottak egy kamerát, amely a tornyok irányából szomorúan gomolygó füstfelhőket örökítette meg az emlékezetes nap utolsó órájában, amíg a városra teljes sötétség nem borult. Miután a felvétel elkészült, a letargikus képanyaghoz hozzárendelték a lemez hanganyagának egy részét, az így létrejött végeredményről bátran állíthatjuk, hogy az elmúlás folyamatát olyan szinten ragadja meg, ahogyan azt Philip Glass tette a Koyaanisqatsi örökre emlékezetünkbe vésődött záró képsoraiban.
 
 
Az albumot az egyik legmérvadóbb kritikai portálnak számító Pitchfork az évtized 200 legjelentősebb munkája közé sorolta, és az elektronikus zenére specializálódott Resident Advisor is szerepeltette a 2000-es évekre vonatkozó Top 100-as listáján. Basinski azóta is ontja magából a jobbnál jobb, egyetlen ismétlődő hangfelvételen alapuló produktumokat, amelyek elhasználódott, ám mégis rendkívül megindító dallamvonulataival magukon viselik egy letűnt hanghordozó emlékeit. Személyes kedvencem a 2007-ben kiadott El Camino Real, amelyen az éjsötét atmoszférát teremtő kísérteties vonósok muzsikájának egy fékezésre emlékeztető minta parancsol megálljt. Majd az egész folyamat 45 percen keresztül újra és újra megismétlődik.
 
 
Zenéi tökéletes agyi kikapcsolódást nyújtanak, hallgatás közben az elme sohasem szorul korlátok közé,  a hangok közreműködésével mindvégig szabadon szárnyal, kreatív szellemi munka végzéséhez tehát kiváló háttéranyag válik belőle.
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://retegzaj.blog.hu/api/trackback/id/tr613964216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása